- "Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, még a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged? Hát sem a Palatium éjjeli őrzése, sem a nép rettegése, sem a legderekabbak összesereglése, sem a senatus üléshelyének megerősítése, sem a senatorok arca-tekintete, semmi sincs rád hatással? Terveid lelepleződtek, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? Hogy a mára virradó meg az előző éjjel mit műveltél, hol voltál, össze kiket hívtál, velük mifélékről tanácskoztál, melyikünk nem tudja, mit gondolsz?
- Óh idők, óh erkölcsök! A szenátus mindezt tudja, a konzul is látja, ez itt mégis tovább él. Él?? Sőt, még a szenátusba is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra."
(Marcus Tullius Cicero: Oratio in Catilinam prima)
Egy kis időutazásra invitálom most a kedves blogolvasót! Képzeljük magunk elé az ókori római történet- és életrajzírót, Hadriánus császár levéltárosát Suetoniust, amint Magyarország útjait róva beszámolót ír a tisztelt szenátusnak, Pannónia tartomány jövőbeli állapotáról és annak elöljáróiról!
Szenátortársaim, római polgárok!
Engedtessék meg nekem, hogy e dicső és nagymúltú testület elé tárjam Provinciánk, az egykor Pannóniának, most Magyarországnak nevezett terület jelenét és a közállapotokat, melyet ittlétemkor tapasztaltam.
A provincia mely egykori nagyságának már csak töredékével rendelkezik, rossz útjaival és korrupt közigazgatásával a Nérói időket idézi! Az itt élő népek kik magukat magyaroknak nevezik, -bár elöljáróik valamiért rettegnek ettől az elnevezéstől- dolgos és rendes nép valának egykoron, de mostanra teljes morális válságban és erkölcsi romlásban leledzenek.A rabszolgáikat régóta felszabadították, a különféle nomád törzseknek magukéval megyegyező, sőt néha kiváltságokkal járó polgárjogot adtak, melyet azok azóta is élveznek és számos esetben munka és adózás nélkül nagyobb pompában élnek, mint a dolgozó plebs, vagy akár az arisztokrácia.
Szónokaik a Szenátusban egymás szidalmazásával töltik ki hivatali idejüket a törvényhozás helyett és a néptribunusok nem a plebs, hanem egy szűk patríciusi réteg érdekeit képviselik, romokba döntve ezáltal a Köztársaságot!
Különösképp élen jár a Köztársaság romlásában és annak válságba taszításában a consul, mely ellen a plebs és a patríciusok egy része is már számos alkalommal felkelt, de ő legióival leverette a felkelést, a lázadókat arénákba vetette és önmagát pártján belül diktátorrá nyilvánította.
Uralkodását a kegyelet színjátékával nyitotta meg, mert elődjét Petrust nagy pompával verbálisan eltemette, elmondta fölötte a dicsérő beszédet, és az istenek sorába iktatta. Anyja emlékének a legnagyobb tisztelettel adózott. Ifjúkori barátainak átengedte a legfontosabb államügyek, valamint a császári udvartartás vezetését
Jelenleg másodszor viseli a consuli hivatalt: az elsőt összeesküvéssel, a másodikat a plebs félrevezetésével és szavazataik megvásárlása által szerezte meg és már negyedik esztendeje bitorolja.
Ha törvényt ült, mindig másnap, akkor is írásban, nem pedig rögtönözve közölte ítéletét a peres felekkel. A tárgyalásoknál azt a gyakorlatot követte, hogy az egybefolyó vád- és védőbeszédek mellőzésével egyenként és pontról pontra hallgatta ki az érdekelteket. Valahányszor utána visszavonult tanácskozásra, senkinek sem kérte általánosságban vagy a nyilvánosság előtt a véleményét, hanem külön-külön, szó nélkül és titokban olvasta el mindenkinek az írásbeli véleményét is, csak azután mondta ki a döntést úgy, ahogyan neki tetszett, mintha a többség is egyetértene vele. A senatus tagjai közé sokáig nem vette be a felszabadított rabszolgák gyermekeit, azoktól pedig, akiket elődjei már felvettek, megtagadta a hivatalviselés jogát.
A birodalom növelése, határainak kiterjesztése eszében sem volt soha, nem is engedett efféle csábításnak, inkább arra gondolt, hogy külföldön letelepedett veteránjait is hazahozza; (magyar igazolvány) ettől is azért állt el csupán, mert félt, hogy árt vele példaképe, Johannus Kádárus dicsőségének.
Kevélysége, bujálkodó természete, kapzsisága és irgalmatlansága kezdetben csak itt-ott ütközött ki, inkább mint valami ifjúkori tévelygés, de már akkor sem kételkedett benne senki, hogy ezek a bűnök jelleméből fakadnak, nem pedig fiatalságából
Lassanként azonban erősödtek bűnös hajlamai, titkos és játékos jellegük is elkopott; nem is igyekezett többé leplezni őket, hanem nyíltan nagyobb bűnök elkövetésének útjára lépett.
A felkelés kezdetén - mint mondják - mindjárt sok kegyetlen rendszabályt vezetett be, és azok nem is ellenkeztek természetével, így: minden rendőrparancsnokhoz, minden helytartóhoz hivatali utódot és gyilkosokat kell meneszteni; a birodalom egész területén minden száműzöttet el kellett fogni - amazokat, hogy a lázadókhoz ne csatlakozzanak, ezeket meg, mivelhogy cinkosai és segítői honfitársaiknak; Pannóniát a fosztogató csapatok prédájául odadobni; az egész senatust egy lakomán méreggel megölni; a fővárost felgyújtani, vadállatokat nekiereszteni a népnek, hogy a tűzvész ellen nehezebben védekezhessék. Végül mégiscsak visszahőkölt mindezektől, nem a lelkiismerete szavára ugyan, hanem mert félt, hogy nem tudja terveit megvalósítani, és mert meggyőződése szerint hadjáratot kellett indítania, hivatalos idejük lejárta előtt megfosztotta méltóságuktól a consulokat, és mindkettőjük helyét maga foglalta el - egy jóslat szerint ugyanis csak consulként győzhette volna le ellenfeleit. A vesszőnyalábok átvétele után a lakomától felkelve, bizalmasai vállára támaszkodva elhagyta az ebédlőt, és kijelentette, hogy amint a Gazprom hivatalába lép, nincs más szándéka, csak fegyvertelenül az ország színe elé állni és sírni; azután ha a lázadók megbánják tettüket, másnap vidám lakoma közben maga szerzette vidám győzelmi dalokat énekel majd nekik.
Ezután zászló alá szólította a városi tribusokat; de senki sem jelentkezett, ezért Önkormányzati törvényben megnyirbálta azok költségvetését, ellehetetlenítve munkájukat.
30. Azt tartotta, hogy pénz, vagyon csak akkor boldogít, ha pazarolni lehet. Piszkos, zsugori alak, aki mértéket tart kiadásaiban; a valóban kiváló, nagyszerű ember elherdálja, tékozolja a pénzét.
Mégis, az építkezések terén működött a legkártékonyabban. Palotáját a Palatiumtól az Esquiliaeig bővítette ki, és előbb „átjáró”-nak, később, mikor a tűzvész után átépítette, Aranyháznak nevezte, a kormányzati negyeden -bár a szenátus számos tagja ellenezte annak építését- rengeteget keresett, de a plebs által olyannyira áhított 4-es metró csak nem épült még meg...
Megtiltotta továbbá az árpádsáv és más ősi jelképek használatát, majd felbérelt valakit, hogy árusítson ezekből néhány unciát a piacon, ő pedig ennek ürügyén az összes kereskedők raktárait lefoglalta. Sőt, mint mondják egyszer egyik énekszáma közben észrevett a közönség soraiban egy tiltott bíborba öltözött hölgyet, és feljelentette a procuratoroknál; a hölgyet elhurcolták, és nemcsak ruháját, de egész vagyonát is elkobozták. Hivatalt mindig ilyen szavak kíséretében adott valakinek: „Tudod, mi kell nekem, ugye?” vagy: „Az a feladatunk, hogy arról gondoskodjunk, ne legyen senkinek semmije.”
A minap is leváltott egy rendőrfőnököt, mert az nevén nevezvén a problémát preatori szónoklatában kiemelte, hogy a felszabadított nomádok rabolják és gyilkolják a polgárokat, nem tisztelve azok tulajdonát sem. A praetort azonnal megfosztották tisztségéból melyet Miskolcon látott el eddig és egy távoli provinciára száműzték. Ellene a feljelentést Petrus Gustos tette, aki a szenátusban a consul egyik leghívebb talpnyalója és a nomádok valamint azok galádságainak legfőbb védelmezője.
Drága Szenátortársaim én nem értem ezeket a pannonokat! A mi szeretett Rómánknak megvoltak a törvényei amiket a bölcs elöljárók időtlen idők óta be is tartattak a néppel annak boldogulására és a Köztársaság javára!
A diktátorokat és zsarnokokat elűztük, a hazugoknak kivágtuk a nyelvét, a tolvajoknak levágtuk a kezét, az ármánykodókat és a Köztársaság árulóit pedig az oroszlánok elé vetettük!
Adják az istenek, hogy soha ne jussunk Pannónia sorsára és mutassunk be áldozatot Jupiter templomában a pannon népért, mely jobbat érdemel jelenlegi sanyarú sorsánál!